Az Ukrán DDoS támadás korai eredményei
Február 15-én Ukrajna leállította az ország történetének legnagyobb DDoS-támadását – hangzott el egy nagyszabású sajtótájékoztatón Ukrajnában, amin részt vett Mihajlo Fedorov miniszterelnök-helyettese egyben Ukrajna digitális átalakulásért felelős minisztere, aki elmondta, hogy ezek a támadások dollármilliókba kerültek, és fő céljuk az, hogy pánikot szítsanak az ukránok körében, és destabilizálják az ország helyzetét. Valójában ez egy nagyszabású stresszteszt volt, amelyet Ukrajna kiállt.
Szerhii Demediuk, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács helyettes államtitkára méltatta az állami kiberbiztonsági rendszer reagálását. Ugyanakkor a kiberbiztonság nemzeti szereplői nemcsak Ukrajnában, hanem a partnerországokban is, köztük az Egyesült Államokban és az európai országokban is, a hét minden napján, 24 órában azon dolgoztak, hogy minimalizálják a kibertámadás következményeit.
Sikerült jelentősen csökkenteni a rosszindulatú forgalom szintjét a vonatkozó hozzáférés-felügyeleti listák korlátozásával. Annak ellenére, hogy a támadás – amely eléri a több tíz gigabitet másodpercenként – folytatódik, azt látjuk, hogy azok a webes erőforrások, amelyek a támadások célpontjai, továbbra is működnek – jelentette be Victor Zhora, a Speciális Kommunikációs és Információvédelmi Állami Szolgálat vezető-helyettese.
Az Ukrán Nemzeti Bank képviselője is megerősítette, hogy a kibertámadásnak nincsenek súlyos következményei. Jelenleg minden bankrendszer normálisan működik, annak ellenére, hogy a DDoS támadás folytatódik. A bankrendszer működik. Nem volt destabilizálva a bankrendszer, nem szivárogtak ki adatok és nem veszítették el az ügyfelek pénzét – mondta Igor Konovalov a Nemzeti Bank Biztonsági Főosztályának vezetője.
Az azonosított bűnözőkről még korai beszélni, mivel jelenleg az SzBU büntetőeljárás keretében vizsgálják a bűncselekmény minden körülményét. A külföldi titkosszolgálatok azonban van nyoma. Reálisan azonban Oroszországnak áll érdekében ilyen támadást végrehajtani. Ezt azonban a vonatkozó vizsgálat során kell megállapítani – mondta Ilja Vityuk, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SzBU) kiberbiztonsági osztályának vezetője.