EU digitális szolgáltatásokról szóló törvény
Az Európai Parlament július 5-én elfogadta a digitális szolgáltatásokról szóló törvényt (DSA), illetve a digitális piacokról szóló törvényt (DMA).
A digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály értelmében uniós szintű, kötelező érvényű kötelezettségek vonatkoznak majd minden olyan digitális szolgáltatásra, amelyek árukat, szolgáltatásokat vagy tartalmakat közvetítenek a fogyasztóknak, ideértve a jogellenes tartalmak gyorsabb eltávolítását célzó új eljárásokat, valamint a felhasználók alapvető jogainak átfogó védelmét az interneten. Az új keret újra egyensúlyba hozza a felhasználók, a közvetítő platformok és a hatóságok európai értékeknek – többek között az emberi jogok, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség és a jogállamiság tiszteletben tartásának – megfelelő felelősségeit. A javaslat kiegészíti az európai demokráciáról szóló cselekvési tervet, amelynek célja, hogy ellenállóbbá tegye a demokráciákat.
A két jogszabály most az Európai Unió Tanácsának hivatalos jóváhagyására vár, aláírást követően kerülnek kihirdetésre az Európai Unió hivatalos lapjában. Húsz nappal a kihirdetését követően, ősz folyamán lépnek hatályba.