Oroszország stratégiai kultúrája vezérli a külföldi hackertámadásokat
Az Egyesült Királyság Nemzeti Bűnüldözési Hivatala december 7-én leleplezte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) 18-as központjának évek óta tartó kiberkampányát, amelynek célja a demokratikus folyamatok befolyásolása hack és szivárogtató műveletekkel. Válaszul az Egyesült Királyság kormánya szankciókkal sújtotta a műveletekben részt vevő két orosz állampolgárt, és beidézte az orosz nagykövetet a külügyminisztériumba.
Oroszország reakciója előre látható volt: külügyminisztériuma közleményt adott ki, amelyben mítoszokon alapuló, alaptalan vádakkal vádolta az Egyesült Királyságot. Az Egyesült Királyság kormánya a jól ismert játékszabályzathoz nyúlt vissza: a nyilvános megszégyenítés és az egyes ügynököket célzó gazdasági büntetések kombinációja. Bár az ilyen intézkedések bizonyítják az Egyesült Királyság lenyűgöző hírszerzési képességeit, nagy valószínűséggel nem fogják befolyásolni az orosz döntéshozatali kalkulációt.
Az orosz külföldi hackertámadásokat a nemzet stratégiai kultúrája mozgatja – a nemzetbiztonságról és a geopolitikai versenyről alkotott, kollektíven vallott elképzelések, amelyek, mint a kultúra tágabb értelemben, nem változnak a környezeti vagy strukturális változásokkal szemben, és amelyek az egyes államok sajátjai. Ezek az elképzelések általában egy nemzet hosszú (gyakran évszázados vagy akár évezredes) történelmi tapasztalataiból származnak. Az orosz hacker-műveletek megértéséhez három szinten kell megvizsgálni az azokat tápláló kulturális erőket: a külső egzisztenciális fenyegetés érzékelését, a nemzeti paranoia érzését és a magabiztos fellépés kultuszát.
Egzisztenciális fenyegetés
Az ország külső biztonsági környezetének megítélésében az a felfogás dominál, hogy Oroszországot egzisztenciális ellenségek ostromolják. Az évszázados háborúk, az orosz határok védelmének nehézségei és a szélsőséges éghajlati viszonyok azt eredményezték, amit egyesek az [orosz] tudat militarizálódásának neveznek. Az orosz vezetők még most is gyakran felidézik a Szovjetuniónak a náci Németország felett a második világháborúban aratott hősies győzelmét – amelyet az oroszok “Nagy Honvédő Háborúként” emlegetnek -, hogy a bekerítettség érzését keltsék. A legújabb közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy az orosz közvélemény különösen fél a NATO-tól (és attól, hogy a NATO-nak félnie kellene Oroszországtól).
Nemzeti paranoia
Az a meggyőződés, hogy Oroszországot külső ellenségek ostromolják, és történelmileg áldozattá vált, nemzeti paranoiát és bizonytalansági érzést kelt, amelyet a rezsim a túlélése érdekében tovább erősít. Vlagyimir Putyin elnök nemcsak attól tart, hogy elveszíti befolyását a szomszédos ütközőállamok (mint Ukrajna vagy Fehéroroszország) felett, hanem attól is, hogy egy nyugat által szított forradalom tör ki otthon. Az orosz védelmi minisztérium által működtetett Zvezda médiahálózat gyakran emlékezteti az oroszokat arra, hogy nagyapáik, akiknek “vére ma is az ereinkben lüktet”, évszázadokon át bátortalanul harcoltak, hogy megvédjék az anyaország létjogosultságát számtalan idegennel szemben, akik “fegyverrel a kezükben jöttek hozzánk”. A kiberműveletekre, mint minden más orosz agresszióra, úgy tekintenek, mint amelyek védelmi funkciót töltenek be az ellenség könyörtelen behatolásával szemben.
Ennek a paranoiának szerves részét képezi az orosz kivételesség fogalma, amelynek gyökerei a Szent Rusz (Szent Oroszország) vallási örökségében és Moszkvában mint a “harmadik Rómában” gyökereznek. Oroszország “a civilizációt védő pajzsnak” tekinti magát. Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere egy cikkében kifejtette az ország “különleges szerepét az európai és globális történelemben”.
A russzkij mir (“orosz világ”) létezésébe vetett hit táplálja a Nyugattal és annak “rohadt” értékrendjével szembeni veleszületett gyanakvást. Az “ostromlott Oroszország” számára a russkiy mir védelme egzisztenciális küldetés. Ezt a messianisztikus lelkesedést tovább erősíti az a keserűség, amelyet az oroszok összeomlása keltett.
…