Kiberbiztonság ma: Bombariadók országszerte, orosz fejlesztő a TOTP.APP mögött és startup befektetés

MediaVideo

Legalább 240 iskola kapott bombafenyegetést ma reggel Magyarországon. Az internetre kirakott képek és a kormányzati közlés alapján iszlamista terroristákra utaló szöveg van a levélben, mely jól láthatóan gépi fordítás, hiszen pl. a tegeződés-magázódás keveredik benne és van egy értelmetlen mondat is. De igen kicsit a valószínűsége, hogy valóban iszlamista csoport lenne mögötte (nagyjából nulla), hiszen azért bele kell tenni az energiát abba, hogy összeszedjenek ennyi e-mail címet magyar nyelvű honlapokról. Sokkal valószínűbb, hogy a korábbi években Szlovákiában és Csehországban elkövetett hasonló cselekedettel áll rokonságban a történet, melyek esetében felfedezték az orosz szálat. Frész Ferenc kolléga mai közlése alapján az e-mail fejlécében itt is megtalálhatóak az orosz szerverek, melyeken keresztül az e-mail érkezett. Pro-tipp: a magyar hatóságok reagálási képességeinek felmérését láthattuk. De legalább a gyerekeimnek ma volt egy könnyű napja…

Mindeközben nézői visszajelzések alapján sikerült visszajutni a TOTP.APP fejlesztőjéhez, Peredozo-hoz, aki orosz és elméletben Finnországban él. Timur Khrotko, akit a szakmában régóta ismerünk, pl. ő az OWASP magyarországi arca, felvette vele a kapcsolatot. Azt kell, hogy mondjam, a screenshotok, amiket PDZ-vel kapcsolatban kaptam, nem túl megnyugtatóak, de Timuron keresztül azt üzeni, hogy a TOTP.APP saját magának készült és csak akkor magyarította, amikor az “orosz követőkódon” keresztül látta a sok érdeklődést Magyarországról. Állítása szerint nem volt rossz szándéka. Én ezek alapján azért mindenkinek javaslom az azonnali leválást. Az alternatívákról Pfeiffer Szilárd alább mellékelt kis leírását javaslom elolvasni!

Ha már volt kollégák, akkor itt szeretnék megemlékezni volt főnököm, Scheidler Balázs és pár volt Ustream/Banzai Cloud alapító közös cégének, az Axoflow-nak a sikeréről. A cég 7 millió USD befektetést kapott, ami jelzi, hogy jó úton járnak egy újabb magyar bázisú kiberbiztonsági siker elérése felé. Sok sikert, Bazsi és a többiek!

Források:
Országos bombariadó: több mint 240 iskola érintett: https://telex.hu/belfold/2025/01/23/bombafenyegetes-iskolak-magyarorszag-percrol-percre
Bulgáriában tegnap történt hasonló bombariadó, Csehországban és Szlovákiában novemberben: https://24.hu/kulfold/2025/01/23/bombariado-bulgaria-szlovakia-csehorszag/
Az ügyfélkapu plusz technológiája és biztonsága: https://e.pcloud.link/publink/show?code=XZXBHKZNF03PhUdleRcIkYhAkraqy2fS7Wy
Rendet raknak az adatkupiban: újabb, 2,8 milliárdot kapott rá a magyar csapat: https://forbes.hu/uzlet/magveto-befektetes-axoflow/The Prof and The GeekRead More