Kiberbiztonság ma: Problématérkép az új kormánynak 4. Kiberbűnözés

MediaVideo

Magyarországon a kiberbűnözés sokáig nem jelentett kiemelt fenyegetést, azonban a 2020-as évektől robbanásszerűen megnőtt azoknak a kiberbűncselekményeknek a száma, amelyek már a lakosság széles körét is érintik. Az anyagi haszonszerzésre irányuló támadások mögött jellemzően nemzetközi, szervezett bűnözői csoportok állnak, amelyek egyre inkább mesterséges intelligenciát is alkalmaznak. A hazai elkövetők inkább kisebb csoportok vagy magányos szereplők, akiknek felderítése általában sikeres, de az eljárások rendkívül lassúak. A Kiberpajzs program eredményeként a bankok és a rendőrség képes volt mérsékelni a pénzügyi károkat, így azok volumene 2023 óta nem nő jelentősen. Sokkal nehezebb azonban kezelni a tartalomhoz kapcsolódó bűncselekményeket, például az online zaklatást, a gyűlöletbeszédet vagy a gyermekek sérelmére elkövetett visszaéléseket. Ezek kezelése nemcsak rendészeti, hanem társadalmi és oktatási megközelítést is igényel.
A jogalkotás területén szükséges lenne a magyar Büntető Törvénykönyv korszerűsítése, különösen a pénzügyi és tartalommal kapcsolatos visszaélések tekintetében. A cél az kell legyen, hogy az online térben elkövetett támadásokkal szembeni szankciók valóban visszatartó erejűek legyenek.
A digitális platformok felelőssége szintén kiemelt kérdés. A legtöbb magyarországi online visszaélés ma már nagy platformokon keresztül történik. Az európai szabályozások ellenére a platformokat érő szankciók nem elég hatékonyak, ezért Magyarországnak az európai együttműködés mellett saját mozgásterét is bővítenie kellene innovatív szabályozási eszközökkel.
A kiberbiztonsági tudatosság fejlesztése ma még széttagolt és esetleges. A nemzetközi jó gyakorlatok alapján már általános iskolás kortól része kellene legyen az oktatásnak, és minden korosztályt a saját platformján, saját nyelvezetén kellene megszólítani. Ehhez egy dedikált, koordinációs feladatokat is ellátó állami szervezeti egység létrehozása lenne célszerű.
A rendőrség kompetenciái megfelelőek, a Mátrix projekt révén vidéken is kialakult a kiberbűnözés kezelésének szervezeti kerete. A legnagyobb kihívás az állomány megtartása, a folyamatos képzés és a digitális forenzikus képességek fejlesztése. Fontos cél a látencia csökkentése is, mivel sok sértett nem bízik abban, hogy ügyében érdemi eredmény születhet.
A bíróságok és az ügyészség kompetenciái fejlődtek, ugyanakkor a jövőben nagyobb hangsúlyt kellene helyezni az elrettentő erejű, ugyanakkor gyors és társadalmilag hasznos szankciókra. Különösen az online zaklatás és az intim tartalmak jogosulatlan terjesztése esetén lenne szükség új szemléletre, beleértve az elterelés, a jóvátétel és a társadalmi párbeszéd szerepét is.The Prof and The GeekRead More