A lengyel után most az olasz vasút állt le

Editors' Pick

Március 17-én a lengyel vasúthálózat 80%-a leállt, késéseket okozva szinte egész Európában. Ezt követően március 23-án az olasz vasúthálózatot érte támadás, melynek következtében a jegyeladások szünetelnek. Bár az olasz állami vasutak szerint a támadás kizárólag a jegyértékesítési szolgáltatást érinti, és nincs hatással a vonatközlekedésre, a támadás sokaknak gondot okozott, hiszen nem volt lehetőségük menetjegyük megváltására. A vállalat lehetővé tette az utasok számára, hogy a járatokon váltsák meg menetjegyeiket.

Egyes sajtóhírek szerint a leállást zsarolóvírus támadás okozta, melyre a vállalat szóvivője úgy hivatkozott, hogy olyan kódot találtak a rendszerben, mely kriptoloker fertőzésre utalhat.

Talán az esettől függetlenül, de a német vasút is problémákkal küszködött 23-án. A hírek szerint egy időre le kellett állítani a teherszállítást, mert nem állt rendelkezésre elegendő elektromos áram az összes járat üzemeltetésére, ezért priorizálni kellett a járatok között.

(forrás)

(forrás)

(forrás)

(forrás)

(forrás)

(forrás)

(forrás)

(forrás)