Montana: TikTok betiltva

Editors' Pick

Greg Gianforte, Montana kormányzója aláírta a korábbi tervezetet, így a TikTok hivatalosan is be van tiltva ebben az amerikai államban. A működés tiltásától azt remélik, hogy megvédik a lakosokat a vélt kínai hírszerzőtevékenységtől. Montana az első amerikai állam, amely betiltja a TikTokot. A tiltás mindenre és mindenkire kiterjed: a Google és az Apple alkalmazásboltjában sem lehet fent az applikáció. A tilalom 2024. január 1-től lép hatályba, de büntetést nem szabnak ki azokra a magánszemélyekre, akik mégis használják a TikTok-ot. A TikTok korábban többször jelezte, törvényt sért az intézkedés, és megvédik a felhasználóik jogait. A több mint 150 millió amerikai felhasználóval rendelkező TikTok az egész USA-ban egyre nagyobb nyomás alatt van, a kínai kormány befolyásától tartva az app teljes betiltása van kilátásban az utóbbi hónapokban. Az amerikai 13-17 éveseknek 67 százaléka használja a TikTok-ot, ebből 16 százalék szinte állandóan. A TikTok vezérigazgatója márciusban kongresszusi meghallgatáson lett faggatva arról, hogy a kínai kormány hozzáfér-e a felhasználói adatokhoz, továbbá tudja-e befolyásolni az amerikaiakat az appon keresztül. A TikTok tagadja, hogy megosztanának bármit a kínai kormánnyal. Montana azonban minden törvényszegésért napi 10 ezer dollárra bünteti majd a TikTokot, az alapbírságon felül, illetve az Apple-t és a Google-t is, ha megszegik a tiltást. Civil jogi szervezetek szerint a törvény alkotmányellenes. Helyi felhasználók már most pert indítottak a törvény blokkolása érdekében. A TikTok pedig dolgozik a Project Texason: önálló félként tárolnák az amerikai adatokat az Oracle amerikai szerverein.

FORRÁS