5G: az EU fontolgatja a kínai eszközök tiltását

5gEditors' Pick

Tilalom bevezetését fontolja az Európai Unió a tagországok számára, miután eddig csak kevesen tettek konkrét lépéseket a 2020-as ajánlások után annak érdekében, hogy megtiltsák a kockázatosnak ítélt kínai cégek (köztük a Huawei Technologies) berendezéseinek használatát az 5G-hálózatokban. A tisztségviselők elmondása szerint ez lenne Brüsszel válaszlépése arra, hogy egyes nemzetek kormányai eddig nem tettek semmi konkrét lépést az ügyben. Az unió álláspontja 2020-ban az volt, hogy a tagállamok maguk korlátozhatják, vagy akár teljesen ki is zárhatják a magas kockázatúnak számító cégek 5G-berendezéseit a távközlési hálózatuk központi részéből. A lap forrásai szerint Thierry Breton, uniós belső piaci biztos múlt pénteken arról tájékoztatta a távközlési minisztereket, hogy Brüsszel ajánlása ellenére az uniós országoknak mindössze harmada korlátozta a Huawei berendezéseinek használatát a kritikus területeken, ami kevésnek mondható, és aláássa az unió kollektív biztonságát.

FORRÁS