NATO CCDCOE: National CERT/CSIRT – Mandate and OrganisationNATO CCDCOE:
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központ (NATO CCDCOE) „National CERT/CSIRT – Mandate and Organisation” című publikációja három fő részt tartalmaz. Először is, általánosságban vizsgálja a célországok kiberbiztonsági irányítási kereteit, azonosítja az illetékes hatóságokat és azok elsődleges feladatait, majd a polgári és katonai CERT/CSIRT-ek szerepét tárgyalja a választói körük és a nemzeti válságkezelési mechanizmusokban elfoglalt helyük szempontjából. A második szakasz a polgári-katonai együttműködés példáit vizsgálja nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt. A dokumentum célja elsősorban annak megállapítása volt, hogy van-e ilyen együttműködés, és ahol ilyen együttműködést azonosítható, ott milyen általános tevékenységi kategóriákra terjedt ki. A dokumentum az eredményeket összesítve mutatja be, és nem feltétlenül törekszik országspecifikus megállapításokra. A jelentés utolsó szakasza a jobb válságkezelésre és kiberbiztonságra vonatkozó ajánlásokat kíván megfogalmazni, amelyek a CERT/CSIRT képességek nemzeti polgári és katonai környezetben való párhuzamos létezéséből eredhetnek.