Egy amerikai laptopfarm segítségével kerülte ki Észal-Korea az amerikai szankciókat

Editors' Pick

Christian Marie Chapman, egy 48 éves arizonai nő, bűnösnek vallotta magát egy olyan csalási ügyben, amelyben több mint 300 amerikai vállalatot tévesztettek meg, hogy észak-koreai IT-munkásokat alkalmazzanak távmunkában, azt gondolva, hogy amerikai állampolgárok. Chapman és ukrán társa, Oleksandr Didenko egy bűnszervezetet segítettek, amelyen keresztül Észak-Korea több mint 17 millió dollár bevételhez jutott. Az ügy hátterében három további, meg nem nevezett külföldi állampolgár állt, akikről az amerikai külügyminisztérium szerint az észak-koreai fegyveripari minisztériumhoz köthetők.

A csalási mechanizmus részeként Chapman egy “laptop farmot” működtetett otthonában, amely lehetővé tette, hogy az észak-koreai IT-szakemberek úgy férjenek hozzá az amerikai vállalatok rendszereihez, mintha az Egyesült Államokban dolgoznának. Az érintett vállalatok között Fortune 500-as cégek, bankok, pénzügyi szolgáltatók, autógyártók, technológiai cégek és egy nagy televíziós hálózat is szerepeltek. A csalás nemcsak kiberbiztonsági fenyegetést jelentett, hanem több mint 70 amerikai személyazonosságot is veszélyeztetett, amelyeket adóbevallási csalásra használtak fel. Chapman 97,5 év börtönbüntetéssel nézett szembe, de a vádalku alapján várhatóan 7–9 év szövetségi börtönbüntetést kap.

Az eset rávilágít a távoli IT-munkavállalók ellenőrzésének fontosságára. A csalások elkerülése érdekében a cégeknek szigorú személyazonosság-ellenőrzési eljárásokat kell alkalmazniuk, alapos háttérellenőrzéseket kell végezniük, és figyelniük kell a gyanús tevékenységeket, például az eltérő IP-címekről való bejelentkezéseket vagy szokatlan munkaidőt. Az FBI és a dél-koreai hatóságok már 2023-ban figyelmeztettek az ilyen típusú csalásokra. Az eset nem egyedülálló, mivel nemrégiben két másik amerikai állampolgárt is vádat emeltek hasonló, Észak-Koreához köthető laptop farm működtetése miatt.

(forrás)