Katonai elismerés civil hackereknek
Az ukrán katonai hírszerző szolgálat (HUR) civil kiberaktivistáknak adott át katonai elismeréseket „a nemzetbiztonság megerősítésében játszott szerepükért”, ami az ügynökség első hivatalos elismerései, amelyeket civil kiberbiztonsági szakemberek kaptak a katona állományon kívül. A Laska néven azonosított hackercsoport megkapta a Bohdan Hmelnyickij kitüntetés harmadik fokozatát – egy ukrán katonai kitüntetést, amelyet az ország szuverenitásának védelmében elért jelentős eredményekért, katonai szolgálatért és a nemzetbiztonsághoz való hozzájárulásért ítélnek oda valakinek. A kitüntetést hagyományosan olyan katonák, hírszerzők és önkéntesek kapják, akik kulcsszerepet játszottak Ukrajna védelmében, különösen az olyan konfliktusokban, mint az Oroszországgal jelenleg is zajló háború.
A HUR szerint a Laska az orosz invázió első napja óta együttműködik a katonai hírszerzéssel. „Az ellenséges kibertérben végzett ügyes akcióik jelentősen meggyengítették az agresszor állam, Oroszország katonai-ipari komplexumát, és egyben biztosították a kritikusan fontos információk megszerzését” – áll az ügynökség 2025. március 4-i közleményében.
Az ukrán szolgálat nem hozta nyilvánosságra a hackerek személyazonosságát, és nem közöltek részleteket az általuk végrehajtott kibertevékenységekről. A csoportra sem ukrán, sem nyugati kutatók nem hivatkoztak egyetlen nyilvános jelentésben sem. A hacktivisták eddig is fontos szerepet játszottak az Ukrajna és Oroszország közötti háborúban. Az olyan csoportok, mint az Ukrainian Cyber Alliance és az IT Army of Ukraine több tucatnyi támadást hajtott végre az orosz elektronikus információs rendszerei ellen.