Kivonul az európai piacról a Signal, ha backdoor-ra kötelezik 

Editors' Pick

Signal alkalmazás vezetősége – Meredith Whittaker, a Signal Alapítvány elnöke – világos üzenetet küldött, ha az Európai Unió olyan törvényt hoz, amely a chatkontroll keretében kötelezővé tenné az üzenetek előzetes vizsgálatát (még azok titkosítása előtt), akkor a Signal hajlandó lehet kivonulni az európai piacról.

Whittaker azt nyilatkozta a dpa hírügynökségnek, hogy számukra két opció között állna a döntés, vagy aláássák a végpont-titkosítás integritását és adatvédelmi garanciáikat, vagy elhagyják Európát. A Signal alapítója határozottan elutasítja a hátsó ajtó beépítését a rendszerbe, mivel véleménye szerint az nemcsak azzal járna, hogy a jók férnek hozzá, hanem minden illetéktelen szereplő is. 

A cikk felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Unióban már évek óta vitázik egy olyan tervezeten, amely lehetővé tenné a gyermekek sérelmére elkövetett visszaélések elleni harc érdekében, hogy üzenetküldők tartalomkezeléseket végezzenek még a titkosítás előtt. 

Whittaker kritikával illeti azt az elképzelést is, hogy egy ilyen mechanizmus csak jogos felhasználók számára nyújthatna hozzáférést, szerinte ez illúzió, mert egy hátsó ajtó mindig sérülékeny. Az uniós politikusokat azzal vádolja, hogy varázslatos gondolkodásmódban hisznek, amikor azt feltételezik, hogy valaki létrehozhatna egy olyan ajtót, amelyhez csak a jók férnek hozzá. 

Az Upday cikk szerint az Európai Parlament már többször elutasította a chatkontroll terveket, de a tagállamok tanácsában még nincs konszenzus. Ami továbbra is bizonytalan, hogy Németország milyen álláspontot képvisel majd a döntő szavazáson, különösen, hogy a koalíciós szerződés hivatalosan védi a privát kommunikációt – de alapvetően meg fogalmazás szerepel benne, ami kiskapukat vet fel. 

Az eset kapcsán Whittaker arra is emlékeztetett, hogy Signal korábban már működött együtt a felhasználói közösséggel és technikai megoldásokkal olyan eszközök bevetésében, amelyek szabályok kijátszására irányultak – például, amikor az alkalmazást blokkolták Oroszországban vagy Iránban. Ugyanakkor hangsúlyozta, ha az EU követelményei veszélyeztetik a titkosítást, akkor inkább elhagyják a piacot. 

Továbbá Whittaker aggódik a mesterséges intelligencia-ügynökök miatt is — olyan automatizált programokról beszél, amelyek a felhasználó nevében járhatnak el, és rendkívüli jogosultságokat kérhetnek (pl. hozzáférés e-mailhez, Signal-üzenetekhez, fizetési alkalmazásokhoz). Szerinte az operációs rendszerek gyártóinak (Apple, Google, Microsoft) felelőssége, hogy korlátozzák vagy szabályozzák ezeknek az agent-programoknak a hozzáférését, hogy ne élhessenek vissza.

FORRÁS