EU: a tömeges megfigyelés tiltása
Szigorúan tiltaná az EU a biometrikus azonosítás közterületi használatát. Kínában kiterjedt megfigyelőrendszereket használnak a mesterséges intelligencia segítségével. Az Európai Parlament megszavazta azt az állásfoglalást, amely lényegében az mesterséges intelligencia használatával működtetett biometrikus tömeges megfigyelési technológiák, például az arcfelismerő rendszerek betiltását szorgalmazza a kontinensen.
A parlament képviselői 377 igen, 248 nem és 62 tartózkodás mellett felkérték az EU jogalkotóit, hogy tiltsák be az arcfelismerő rendszerek használatát a köztereken, illetve vezessenek be szigorú szabályozást a mesterséges intelligencia rendőrségi használata kapcsán.
A tiltás egyetlen kivételt képeznek a bűncselekményekkel gyanúsított esetek, de akkor is ki kell zárni az arcfelismerő adatbázisok használatát az adott személy bűnösségének igazolására vagy bizonyítására használt eszközök közül.
A parlament arra is felszólította az Európai Bizottságot, ne engedje, hogy az embereket egy társadalmi kreditrendszer által meghatározott pontok alapján rangsorolják. Ilyen rendszer Kínában már évek óta működik, igen súlyos következményekkel.