Editors' Pick

Ausztria a deepfake ellen

Az osztrák minisztertanács úgy döntött, hogy Nemzeti Akciótervet dolgoz ki és vezet be a manipulált tartalmak visszaszorítására és leküzdésére. Cél a dezinformáció, a manipuláció és a megtévesztés megakadályozása. Az osztrák kormány indoklása alapján a deepfake-videók “megnövekedett biztonságpolitikai kockázatot” és “fenyegetést jelentenek a demokráciára és a szociális struktúra számára”. Gerhard Karner belügyminiszter ezzel indokolta a Nemzeti Akcióterv elfogadását. A tervezett kormányzati intézkedések között szerepelnek a nemzetközi együttműködés javítása ezen a területen, az ismeretterjesztés és a digitális tartalmakkal kapcsolatos kompetenciák erősítése a lakosság körében. Célzott kampányok lesznek a fiataloknak, valamint kibővítik a bűnüldözők lehetőségeit is, hogy felléphessenek az ilyen felvételek készítőivel és terjesztőivel szemben. A kabinet kooperációt alakít ki a gazdasági élet szereplőivel és a nem kormányzati szervezetekkel. Végül, minden évben ki fognak adni egy biztonsági jelentést. A területhez kapcsolódó kutatásokat elsősorban az Osztrák technológiai Intézet (AIT) munkatársai végzik majd.

FORRÁS