Az Apple együttműködik az Alibabával, hogy mesterséges intelligencia funkciókat fejlesszen ki a kínai iPhone-felhasználók számára
Az Apple a közelmúltban úgy döntött, hogy nem működik együtt a kínai DeepSeek mesterséges intelligencia céggel, annak ellenére, hogy a vállalat költséghatékonyabb és energiatakarékosabb AI modellt fejlesztett ki versenytársainál – írja a The Information. A döntés mögött valószínűleg adatvédelmi aggályok állhatnak, mivel az Egyesült Államok és más országok már betiltották a DeepSeek használatát kormányzati eszközökön.
Mivel az Apple köteles egy helyi kínai partnerrel együttműködni az AI modellek fejlesztésében az ottani eszközök számára, korábban a Baidu volt a kiválasztott partner, de az végül nem felelt meg az Apple elvárásainak. Azóta az Apple más cégek, köztük az Alibaba, Tencent és ByteDance modelljeit vizsgálta, és jelenleg úgy tűnik, az Alibaba mellett döntött. Az Apple és az Alibaba közösen fejlesztett AI funkciókat már benyújtották a kínai kiberhatóság jóváhagyására.
Az Apple Intelligence idén új nyelvekkel, köztük kínai nyelvi támogatással bővül, de ez a funkció csak akkor lesz elérhető Kínában, ha a helyi hatóságok jóváhagyják. Addig valószínűleg csak más országokban lesz elérhető a kínai nyelvi támogatás.
(forrás)