Editors' Pick

Offenzív Egyesült Királyság

5 milliárd fontot tervez a közeljövőben elkölteni az Egyesült Királyság a kiberbiztonság növelésére. Ben Wallace, Védelmi Minisztérium államtitkára adott interjút a The Telegraph-nak, amelyben arról nyilatkozott, hogy a kiberhadviselés elérte azt a szintet, amelyre már nem csak védelmi eszközökkel, hanem offenzív eszközökkel is válaszolni kell. Az ötödik hadszínteret a nemzetek beépítik a stratégiai fontosságú rendszereikbe és így a költségvetéseikbe is. A tervezett fejlesztések részét képezi a hadsereg képességeinek növelése a területen, de a civil szektor védelme is kormányzati feladat marad. Annál is inkább, mert az ellenséges államok, így Oroszország, Kína és Észak-Korea által támogatott szereplők a létfontosságú célpontokat támadják, amely túlmutat azon, hogy csak a védelemmel kelljen foglalkozni, kénytelenek az olyan válaszlépések végrehajtására, amit ezek a támadók is megértenek, megéreznek.

Ben Wallace rámutatott arra, hogy az ellenséges országokból érkező támadások olyan célpontokat támadnak naponta az Egyesült Királyságban, mint az erőművek, a távközlési szolgáltatók és egyéb alapvető szolgáltatásokat biztosító szolgáltatókat, amelyeknél a szolgáltatás megszakítása nagy hatást és jelentős gazdasági károkat eredményez.

A fejlesztések egyik lépése a Nemzeti Kiber Erők (National Cyber ​​Force) létrehozása, amelyet a Védelmi Minisztérium és a GCHQ (Government Communications Headquarter) közösen működtet. 

Az offenzív, vagyis a támadó műveletek nem idegenek az Egyesült Királyságtól, hiszen évek óta folytatnak ilyen műveleteket a kibertérben a terrorszervezetek ellen, így az ISIS, vagy az olyan szervezetek ellen, amelyeket azonosítottak a kibertámadások során.

FORRÁS