Editors' Pick

Lefoglalt lopott kriptovaluta

Több mint 30 millió dollár értékű kriptovaluta került elő, amelyet le is foglaltak, így ez az első alkalom, hogy magánvállalt – a Chainalysis – azonosítani tudta az ellopott kriptopénzt és azt később le is tudták foglalni. Korábban az amerikai egyesült államok igazságügyi minisztériuma jelentette be, hogy 500 000 dollár értékű Bitcoint foglaltak le egy észak-koreai hackercsapattól, amely a Maui ransomwarerel zsarolt ki pénzt az egészségügyi intézményekből.

Az Axie Infinity online videojátéktól származó kriptovalutalopás elkövetőjének az észak-koreai állami támogatású Lazarus APT csoportot tartják. A lefoglalások az Axie Infinity-től ellopott eszközök körülbelül 10%-át teszik ki (a lopás és a lefoglalás ideje közötti árkülönbségeket figyelembe véve), és azt mutatják, hogy a kártékony szereplőknek egyre nehezebb egyéb valutára váltani az ellopott, megszerzett kriptopénzeket, mondta Erin Plante, a Chainalysis vizsgálati igazgatója. Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy becsléseik szerint 2022-ben az Észak-Koreához köthető csoportok körülbelül 1 milliárd dollár értékű kriptovalutát loptak el defi protokollokból.

FORRÁS