Érdeklődő felek a háborúban
A Google Threat Analysis Group (TAG) szerint a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) és egyéb kínai hírszerző ügynökségek próbálnak több
Read MoreA Google Threat Analysis Group (TAG) szerint a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) és egyéb kínai hírszerző ügynökségek próbálnak több
Read MoreA Brazíliában idén megtartásra kerülő elnöki választásokra való felkészülés jegyében a brazil legfelsőbb bíróság március 18-án kitiltotta az országból az
Read MoreAz Európai Parlament vizsgáló bizottságot hozott létre, a Pegasus kémprogramok kormányok általi használatával kapcsolatos vádak miatt. A közlemény szerint a
Read MoreMeg nem erőstett hírek szerint az egyre nagyobb hírnévre szert tevő Lapsus$ csoport sikeresen feltörte a Microsoft Azure DevOps fiókját.
Read MoreOroszország felhőalapú tárolási válsággal néz szembe a nagy nyugati felhőszolgáltatók, többek között a Google és a Microsoft szankciói miatt. A
Read MoreAz Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) a háború – február 24-i – kirobbanása óta a zavarás és vagy az esetleges hamisítás
Read MoreUkrajna Védelmi Minisztériuma egy hete megkezdte a Clearview AI arcfelismerő technológiájának használatát. Ukrajna ingyenes hozzáférést kapott a Clearview AI hatékony
Read MoreA Kiberbiztonsági és Infrastruktúra-biztonsági Ügynökség (CISA) és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) fenyegetésként jelölte meg Oroszországot az Egyesült Államok és
Read MoreA NIST kiadta a NIST SP 1800-10, Információk és rendszerintegritás védelme ipari vezérlőrendszerek környezetében: Kiberbiztonság a gyártási szektorban című gyakorlati
Read MoreAz Avast kutatói részletesen korábban is foglalkoztak a DirtyMoe kártékony kóddal, ami már 2016 óta aktív és számos olyan modult tartalmaz, ami
Read More